Mártonfi József (csik-mindszenti),
erdélyi püspök, M. Tamás (Adorján István csik-szent-királyi lelkész gazdája) és Józsa Kata fia, szül. 1746. jan. 15. (kereszteltetett) Szent-Királyon (Csíkm.), hol szülei korán elhaltak; az árvát Adorján József lelkész, majd ennek halála után testvére Adorján István csik-mindenszenti birtokos vette pártfogása alá s tanulás végett a csik-somlyói szent-ferencziek zárdájába vitte. Itt sok bajjal iskoláit kitünő sikerrel végezte, mire Kolozsvárra a jezsuiták collegiumába ment, hol mint asztalkörüli és szobaszolga ingyen kapott szállást és élelmet. 1763-ban Kolozsvárt a jezsuita rend növendékei közé lépett. Az ujonczéveket Bécsben állotta ki s ekkor tanulmányozta a régi görög és római classikus írókon kívül a franczia, főképen pedig a német nyelvet, melyet annyira sajátjává tett, hogy azon a legfolyékonyabban szónokolt. E szigorú fegyelmű rendben gyakorlá magát a nélkülözésben, de a művelt társalgási szabályokban is. 1770-ben Budán a grammatikát, 1771. Bécsben a mathesist tanította, 1772-73-ban ismét Budán az ékesszólás tanára volt. Ekkor szövődött közte és Révai közt az a meghitt barátság, mely ez utóbbinak haláláig tartott. 1773-ban eltöröltetvén a jezsuita-rend, M. 1774-ben Kolozsvárt mint a mathesis tanára nyert alkalmazást. 1779-ben Mária Terézia királyné kinevezte őt az erdélyi r. kath. iskolák főigazgatójává, mely álláshoz kir. tanácsosi rang és a kir. főkormányszéknél előadói jog volt kapcsolva. Ezen hivatalában hét évig működött. 1781-ben a könyvvizsgálói korlátlan hatalom is reá bizatott, mely hivatalában igazságos eljárásával a közszeretetet vívta ki magának. 1786-ban kir. főkormányszéki valóságos tanácsos lett és ekkor költözött Szebenből Kolozsvárra. 1788-ban czímzetes kanonokká, 1793. pedig szerbiai czímzetes püspökké neveztetett ki. Batthyányi Ignácz halálával I. Ferencz császár és magyar király 1799. márcz. 14. a szerény és visszavonult férfiút nevezte ki Erdély püspökéül, mely kinevezés Erdélyben a papok és világiak közt általános örömet keltett, mert éppen akkor forgott fenn az erdélyi püspöki javaknak a kir. fiscus által való elfoglalása; az erdélyi püspökségnek ez életkérdését M. erélye az egyház javára döntötte el. Csak miután Bécsben az eddig bírt püspöki javakat az egyház részére biztosította, foglalta el püspöki székét. Érdemei különösen a jótékonyság és a nevelés terén tüntek ki. A szent-István-rend kommendatora volt. A tudósokat, köztök az inséggel küzdő Révait segítette s általában az irodalmat pártolta. Meghalt 1815. márcz. 3. Gyulafejérvárt.
(Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)